"Mint tükörben a tükör tükörképe, végtelen arc fonódik egy füzérbe.
Melyik vagy te? És én melyik vagyok?"

Törékeny külsőm édesanyámtól örököltem, így koplalás nélkül is olyan vékony vagyok akár egy nádszál. 170 centis magasságomat édesapámnak köszönhetek. Karcsú derékkal, hosszú lábakkal és formás domborulatokkal áldott meg az ég. Vonásaim lágyak, finomak, de nőiesek.
Vékony, kissé ovális alakú arcomat selymes, gesztenyebarna hajfelhő keretez, mely enyhe hullámokban hullik a vállamra. Gyermekien bájos arcomon, topázként ragyognak barna szemeim, melynek ében keretet ad dús, sötét szempillám. Szemöldököm szépen ívelt és tónusban remekül passzol a hajamhoz és a halvány-kreol bőrömhöz. Pisze orrom oly szép és mégis diszkrét éke arcomnak, hogy bármely barokk szobrász megirigyelné. A tekintetem oly átható és tiszta, hogy a smink csak elrontaná, de azért jelesebb alkalmakkor egy kis szempillaspirállal hangsúlyosabbá szoktam tenni. Enyhén telt ajkam természetes rózsaszínként szeretem és csak ajakbalzsammal szoktam ápolni.
A korombéli lányokkal ellentétben az én gardróbom szinte üres, ugyanis a ruhatáram elfér egy bőröndbe és valljuk be, aki annyit utazik mint én annak ez igen csak előnyös. Leggyakrabban az elegáns szabású, nőies, ízléses darabokat részesítem előnyben, de kedvelem az egyszerű farmer-póló összeállítás is. A ruháim színezetére is a letisztult, természet közeli a jellemző és bár nem kedvelem a feltűnő viseletet titkon vágyok arra, hogy magamra ölthessek egy barokk vagy reneszánsz stílusú ruhát. Nem vagyok oda a kiegészítőkért, így ékszer gyanánt csak fülbevalót hordok mindig ügyelvén a "kevesebb több" elvére!

Nem szeretek hazárdírozni, szeretem a megszokott, jól bevált dolgokat és ezt azonnal meg is cáfolom azzal, hogy utazgatásba fogtam egy sráccal, aki ennek a nagymestere. Az oka ennek pedig nem más, minthogy mindig is vágytam új tájakat megismerni, de sosem mertem belefogni, sosem tudtam merre induljak, mindig csak mérlegeltem, elemeztem és persze álmodoztam, de mikor Marco belépett az életembe hirtelen lett aki utat mutasson és nekem már csak sodródnom kellett az árral... a régi, kissé unalmas életemből egyedül csak a családom hiányzik.
A hangulatom változó, de többnyire komoly tekintettel, mosolygós ajkakkal szemlélem a világot. Nem vagyok egy hisztérika típus, nem szajkózom az igazam és bár megvan a saját véleményem, nem erőltetem azt másokra. Ha belefogok valamibe sosem a győzelem vágya hajt, hanem az odáig vezető kalandos út vonz. Sőt, ha tehetem mást segítek győzelemre, mert ha tiszta örömöt látok egy másik ember arcán az engem is boldoggá tesz.
Szeretek szabad lenni és az emberek közt saját kis világomba burkolózva, csendes szemlélőként megfigyelni az élet apró örömeit. Szeretem, ha megbízható társként tekintenek rám, kivel megoszthatják örömüket, bánatukat, hisz nincs nagyobb érték a bizalomnál!
A sok régimódi regényt olvasása közben jócskán ragadt rám abból a stílusból, így bár tiszteletteljesen és kedvesen bánok az emberekkel egyúttal zárkózott is vagyok. Még Marconak, lelkem másik felének sem tudtam igazán megnyílni... legalább is eddig!

A nap lassan kúszott fel a látóhatáron narancsszínűvé festve a tenger sötét hullámait. Minden porcikám izgatott lázban égett, pupillám kitágult, ahogy a nap sugarai áttörtek a tintakék égen és fényárba borították a Kagylólakot. A hajnal aranytáncot jár a szobában és én már egy jó ideje képtelen vagyok lehunyni a szemem olyan izgatott vagyok és nem is bírom tovább. Lerúgom magamról a sellős takaróm, belebújok rózsaszín papucsomba és átosonok a házon. Óvatosan lenyomom a kagylós kilincset, majd mint egy megvadult hippogriff becsörtetek és rávetem magam a békésen szunyókáló szüleim ágyára.
- Ébresztő!- éles hangom úgy hasítja a csendet, mintha egy sikítószellem szabadult volna el. Apám sebes arca még jobban eltorzul és a fejére húzza a párnáját. Anyám felhúzza a szemfedőjét és értetlenül pislog rám. Szerintem azon gondolkozik, hogy vajon még álmodik-e, vagy a lánya tényleg hajnalok-hajnalán itt nyüzsög az ágyukban.
- Baj van Kincsem?- kérdezi anya álmosan, miközben lágyan hátrasimít egy kócos fürtöt az arcomból. Mérgesen összeráncolom a szemöldököm. Elfelejtették volna, hogy milyen napra virradtunk?
- De anya.- nyávogok.- Ma lettem 11 éves!- vágok durcás arcot, mert vérig sértve érzem magam, amiért a szüleim hajnali fél ötkor nem lelkesednek úgy mint én.
- Louis is, ő mégis hagy minket aludni.- dörmög apa és rám rántja a takarót. Vihogva és kapálózva evickélek elő ismét és azonnal "támadásba lendülök":
- Apa.- nézek rá reménytől csillogó szemekkel.- Ma végre mi is megkapjuk a varázspálcánk?
- Úgy hiszem.- biccent és mivel sejti, hogy ma már nem fog nyugton szunyókálni tovább nyújtózik egyet, felül és kibotorkál a fürdőbe.
- Domi, menj pihenj még, hosszú napunk lesz.- ül fel anya is és belebújtatja a lábát a papucsába.- Ha felébredtek a testvéreid, megreggelizünk és...- de nem tudja befejezni a mondatát, mert én már csörtetek is kifelé kiabálva, hogy mindenki ébredjen fel. Egyszerűen képtelen vagyok várni, nem bírok a véremmel, már alig várom, hogy igazi kis varázslóvá váljak.
Anya a kedvenc reggelinkkel kedveskedett, ami az én részemről: narancs juice, tükörtojás és csokiszirupos eper-james palacsinta. Jóízűen falatoztam a még mindig kómás ikertesóm és szüleim társaságában, mikor széles vigyorral az arcán megjelenik a nővérünk két pecsétes borítékot lóbálva.
- Megjött a defekt-duónak a sulis értesítő.
- Hé!- öltök nyelvet Victoriera, aki csak azért sem adja oda a levelet, így elkezdtem kergetni az asztal körül.

- Drágám, te menj Lu-val én pedig Domit kísérem el a beszerzőkörútjára.- lehel csókot anya apa ajkára, majd a nővérünkhöz fordul:- Vic a Florean Fortescue Fagylaltszalonban találkozunk.- ezzel megfogta a kezem és elindultunk a varázslók bevásárló utcáján, hogy beszerezzünk mindent, ami az első iskolaévemhez szükséges. Czikornyai és Patza után beszereztük a pennát, talárt, varázsseprűt és az üstöt. Csak úgy dagadtam a büszkeségtől, mikor az eladók megdicsértek, hogy milyen szép és nagylány vagyok, hogy már iskolába megyek.
- Megnézhetem a baglyokat?- kérdezem anyát és megállok az Uklopsz Bagolyszalon előtt. Aztán meg sem várva a választ odarohanok a kirakathoz és ámulva nézem a Kuvikok, füles- és macskabaglyok, valamint uhuk pompázatos példányait. Sikerült addig nyávognom anyának, míg végül bementünk, bár neki igen csak nem fűlött hozzá a foga. Odabent a lélegzetem is elakadt a látványtól. Amerre csak a szem ellátott csodásabbnál csodásabb, fényes tollú, ragyogó csőrű, barátságos tekintetű madarakat látni. Aztán megakadt a szemem a homályos sarokban lévő kalitkán és lakóján, egy csapzott tollazatú, vészjósló tekintetű baglyon. Nem az övé volt a legcifrább kalitka, a legfényesebb tollazat, de a feje tetején lévő gyöngyös mintázat, sötét keretes szürke arcfoltja, sötétbarna, világos foltos háta és sötét, világos vízszintes mintázatú melle azonnal megbabonázott.
- Vigyázz, nagyon vad, mindenkit megcsíp aki a közelébe megy.- állít meg az eladó.
- Őt szeretném.- fordulok az anyám felé, aki a pultnál áll és gyanakodva méregeti a kiszemelt tollas jószágot.
- Nem Kicsim.- rázza a fejét, szőke haja úgy lobog, akár zászló a szélben.
- De anya, senkinek sem kell.- biggyesztem le az ajkam és nagy, szomorú szemekkel nézek fel az anyámra. Bár győzködnöm kell, amibe az eladó is besegít, végül megkapom a madarat. Az ajtón kilépve anyám megjegyzi, hogy mától az én felelősségem ez a tollseprű, mire én sértődötten így felelek:
- Ő nem tollseprű, hanem egy karvalybagoly és a neve... Dante.- mosolygok a madárra, ki erre felém csíp. Sajgó ujjal, könnyes szemmel, de dacos arccal engedem meg anyának, hogy inkább lebegtesse a kalitkát, mert csak azért sem sírok és csak azért sem mondok le a bagolyról. És ekkor megpillantom ami már oly régóta lázban éget, Mr. Ollivander varázspálcaboltját.
- Jó napot!- lépek be a dobozokkal telezsúfolt kis boltoskába. Meglepődve pillantok vissza, mert anyám nem jön be utánam, csak int, hogy menjek beljebb. Egy picit megszeppenek, de a kíváncsiság hamar átveszi a félelem felett az irányítást és beljebb merészkedek.
- Üdvözöllek kicsi lány. Hogy hívnak?- bukkan fel az egyik halom mögül Mr. Ollivander, kinek szürke szeme úgy ragyog a homályos helyiségben, mint esti égbolton a hold. Nagyon öregnek tűnik, háta meggörbült, arca sebhelyes és kissé beesett, de hangja kedves így nem riadok meg.
- Dominique Cedrella Weasley vagyok Fleur és Bill Weasley lánya.- mutatkozom be. Ollivander helyeslően bólogat, hisz ismeri apámat, a nővéremet, ahogy a Weasley ágról minden egyes boszorkányt és varázslót.
- No, lássuk csak melyik pálca választ téged...- kezd el matatni, majd felém nyújt egyet. Megsuhintom, semmi. Ez így megy egy jó darabig, mikor végül odanyújt egy világos színű, szépen faragott darabot.- Itt ez a kellemesen rugalmas, tizenkettő és egynegyed hüvelyk kőrisfa pálca sárkány-szívizomhúr maggal.- elveszem tőle és azonnal éreztem, hogy ez a pálca más mint a többi. Kifizettem a 7 galleont és már szaladtam is ki anyához.
- Nagyon szép pálca Kicsikém!- mosolyog szelíden az anyukám.- Gyere újságoljuk el apának, Louisnak és Vicnek, hogy hivatalosan is az ifjú boszorkányok táborába tartozol.- simogatja meg anya a fejem én pedig gondolatban máris Beauxbatons dicső falai közt járok, hogy a nagyszüleim és a szüleim után én is egy rendkívüli és erős boszorkánnyá váljak!