who i am…

Név: Marco Adam Seavers
Becenév: -
Csoport Eredeti férfiak
Nem: férfi
Titulus: Mr. Perfect
Kor: 21
Mikor és hol született: 1991. Június 15., Olaszország, Velence
Szeret: egy éjszakás kalandok, zene, filmek, aludni, utazni
Nem szeret: kapcsolatban lenni, sokáig egy helyen lenni, nyakkendő
Kinézet: 187 cm magas vagyok. A hajam barna és közép hosszú, bár volt már, hogy majdnem a vállamig ért. A hajamat általában zselézve hordom, de néha csak megfésülöm és hagyom úgy ahogy van. A szemem színe barna, és bárki bármit mond ez a színe. Az arcom a legtöbbször egy kicsit borostás, vagy egy apróbb szakáll van rajtam. Izmos vagyok, még kockahasam is van, hála annak, hogy sokat sportolok. Ha az öltözködésemről van szó, attól azt tudnám mondani, hogy nagyon változó. van, hogy elegánsan, van, hogy sportosan, és van, hogy teljesen máshogy öltözködöm. A legtöbbször a kedvemtől függ, hogy mit veszek fel, de a ruháim mindig hozzám illőek és engem jellemeznek.
Jellem: Versengő típus vagyok. Az életem egyik legfontosabb dolga a versenyzés. Fogadásokat is imádok kötni. Sokszor mondják, hogy egy szerencsejátékosra hasonlítok. Pedig nem is a pénzért fogadok, vagy versenyzek, hanem azért, mert imádok győzni. Mondhatni a győzelem éltet. Alapjában véve, egy eléggé különleges, vagy különc személyiségnek vagyok mondható. A kedvesség csak akkor jellemező rám, ha egy nőt kell elcsábítani. Már évek óta nagy nőcsábász vagyok. De csak az egy éjszakás kalandok érdekelnek, sosem akartam kapcsolatban lenni senkivel. Mindig is így voltam vele, és ez a dolog talán azért nem változik, mert nagyon makacs és ragaszkodó vagyok. Ha valami elhatározok, ahoz makacsul ragaszkodom. senki nem tudja megváltoztatni azt, amit egyszer elhatároztam. Minden apró kis szokásomhoz, és döntésemhez ragaszkodom. csak az emberek és a helyek számomra az olyan dolgok amikhez nem ragaszkodom. talán ez furcsa dolog, de én ilyen vagyok. Akinek nem tetszik az elkerülhet, én nem bánom a dolgot.
Egyébként a legtöbbször jókedvű, kicsit… na jó, nagyon pimasz vagyok. Imádom az olyan embereket cukkolni, akik nálam idegileg gyengébbek. Határozott vagyok, így mindig tudom merre, miért és mikor, na meg, hogy hogyan. néha találkozok olyan emberekkel akikkel teljesen máshogy viselkedem, de ez nem azt jelenti, hogy megjátszom magam. Az ilyen emberekkel úgy viselkedem, mintha a bátyjuk lennék. Teljesen mindegy nekem, hogy idősebb, vagy fiatalabb nálam az illető, én úgy viselkedek vele minden esetben mintha a húgom, vagy öcsém lenne. Vannak oylan emberek akik beletörődnek ebbe a dologba, de vannak olyanok akiket idegesíti ez a tulajdonságom. Szóval ilyen lennék én, de még változhatok, de a változást nem tartom valószínűleg. Már jó pár éve ilyen vagyok, így nem hiszem, hogy történne valami oylan ami miatt megváltoznék. De még meglátom mi vár rám a jövőben.
Play by: Ben Barnes

my family

Anya: Evangeline Black; 46; egész jó volt, de mondhatni már semmilyen, mivel halott
Apa: Mario Seavers; 47; mondhatni semleges, mivel ő i halott
Testvérek: Emma Seavers; 16; rossz. Nem szoktam vele beszélni, főleg azért, mert mindig úton vagyok.
Egyéb hozzátartozók: Marcie Ada Seavers

my life

|| hozott;; Verone 1865;; Arm Xilo szemszöge ||

Követem szememmel minden egyes mozdulatát. Tekintetem végig az övébe fúrom amíg tudom. Kezeit fölfekteti az asztalra és úgy veszem észre, nem igazán az illemre figyel. Ennek nagyon örülök, mert én sem szeretem túlságosan azt a viselkedést amit elvárnak. Mikor bemutatkozik a kéz csókot kissé hiányolom. Azt szeretem, de csak akkor ha megfelelően csinálják. Nevén kicsit elgondolkozom, mivel anyám említette valamivel kapcsolatban. Már nem emlékszem, hogy miről is volt szó, de ha jól sejtem azért nem volt hanyagolható dolog. Szám még nagyobb mosolyra húzódik és úgy válaszolok.
- Ugyan nem kell megköszönni. Ritkán akad alkalmam jóképű férfiakkal beszélgetni. Én is nagyon örvendek. - jó érzés tölt el. Ez az este máris jobb. Csak arra leszek kíváncsi, hogy a szüleim miként fognak fogadni otthon, ha részegen megyek haza. Egy pillanatra máshova nézek, de hamar vissza téved tekintetem szemeibe. Nagyon szép szemei vannak és ez a szempár ami rám néz, nem kicsit megbabonáz. Mikor fölteszi a kérdést egy hajtincset megpróbálok a helyére igazítani, de ugyan úgy vissza libben a szemem elé. Kissé határozatlanul de válaszolok végül.
- Ugyan miért venném tolakodásnak. Arm Xilo, az úr szolgálatára. - mondom nevetve és mivel ülök, egy barátságos mosollyal kísérem a bemutatkozást. Mikor a kérdésemre elég furcsán válaszol és még vissza is kérdez, annyira elmosolyodom, hogy az szinte már fáj. Ez hihetetlen. Legalább ő tartja magát egy darabig. Udvarias, de mégis valahogy parancsoló minden egyes szó melyek elhagyják ajkait. Arcának körvonalait végig járom tekintetemmel majd ismét vissza térek szemeihez. Mikor megszólalnék éppen int a kocsmárosnak. Meg is rendeli a két pohár bolt és én egy mosoly kíséretében fölhúzom szemöldökömet. Így nézek rá és szememből kiolvashatja az üzenetet: Ez ám a határozottság ember. Ez már tetszik. Nagyon óvatosan, hogy ne vegye észre beleharapok ajkamba. Próbálok minél egyenletesebben lélegezni de ez nem megy olyan könnyen. Sokszor szaporán veszem a levegőt, majd néha hosszú szünetek után lélegzek. Lábaimat a szék alá húzom amennyire tudom. Most vagyok izgatott és ideges egyben. Szélesen mosolygok bár még korán sincs jó hangulatom. Mikor közli velem, hogy jó és tiszta szándékú ember azaz nem rabló vagy ilyesmi, csalafintán elmosolyodom. Kissé közelebb hajolok hozzá és suttogva kezdek el beszélni.
- Kár. Sokkal izgalmasabb lett volna ha mondjuk rabló vagy esetleg gyilkos. Amikor veszélyben érzem magam egy kicsit is, akkor szinte teljesen elalélok. És olyan könnyen kapható vagyok szinte mindenre. - lassan formálom meg ajkaimmal a szavakat és így egy kicsit tovább beszélek mint kellene. Mikor befejezem, elhelyezkedem úgy ahogy a mondataim előtt ültem. A lehető leggyorsabban rákacsintok és ha nem elég éber le is marad róla. Figyelek rá némán és mosolyogva, majd elnevetem magam kérdése hallatán.
- Hát én csak először vagyok itt úgy, hogy sajna nem tudom. De az alapján amit eddig átéltem, csak nem lehet rossz hely. A szüleim, nem hiszem. Talán még anyám de ő se biztos. - sóhajtok nagyot és tekintetem újra a gyertya csonkra téved, ami még mindig ég. Hamar megjönnek az italok és egy mosollyal nyugtázom, hogy elém rakja Romeo a poharat. Mivel nagyon bennem bujkál egy dolog föl kapom a poharat és a férfi felé emelem.
- Emeljük poharunkat arra, hogy mi itt össze futottunk. - mondom egy mosoly kíséretében és hozzá teszek gyorsan még valamit, de ezt már suttogom, mert nem akarom, hogy más is hallja. - És ha nem bánja, szeretném ha tegeződnénk. - szemem megcsillan és belekortyolok a pohárba. Remélem beleegyezik ebbe, mert nagyon idegesítő ez a bájcsevej. Utálok így társalogni valakivel, főleg ha a másik fél jó társaságnak bizonyul. Kissé kacéran rámosolygok és észre vétlenül felé csúszok a székemen. Tekintetemet az asztalra szegezem és jobb kezem mutatóujját elkezdem húzni az érdes felületen. Ezt csinálom vagy tíz másodpercig, aztán egy szálka megsérti az ujjamat. Kezemet gyorsan az ölembe fektetem és próbálok úgy tenni mintha nem történt volna semmi. Egy hirtelen jött ötlet miatt megszólalok, bár igazán nincs ötletem, hogy miről lehetne beszélgetni vele. Határozottan és a nevén szólítva őt kezdek bele a kérdésembe.
- És mond csak Romeo. Mit tervezel még mára? Talán majd haza mész a feleségedhez vagy a párodhoz? - kérdezem gyermeki ártatlansággal, pedig ez igen is fontos. Főleg rám nézve. Ha válaszol megtudhatom, hogy hogyan viselkedjek vele. Legyek vissza fogott vagy az teljesen felesleges. Bár ha berúgok akkor úgy se tudom magamat korrigálni. De azért remélem nem fogok nagyon becsípni. Haza jutni még szeretnék ha lehet.