who i am…

Név:Stephanie Laroux
Becenév: Steph, Stephy, Annie
Csoport Eredeti Nő
Nem: Nő
Titulus: Guardian angel
Kor: 21
Mikor és hol született:1992.01.19, Franciaország-->Párizs

Szeret: Állatok, zene, tetkók, kedves emberek
Nem szeret: Kigyók, rossz zene, beképzeltek, cigi
Kinézet: Na, itt vagyok én! Mit látsz? Gondolom egy lányt, aki nem túl magas, de nem is túl alacsony! Ezzel most sokat mondtam, úgy 170 cm körüli vagyok, de ez persze nem pontos. Milyen a hajam? Szerintem fekete, de van, aki kötegszik és a nagyon sötét barnát mond, szóval mind a kettőt elfogadom. A szemem? Ha gesztenyebarnát mondasz, akkor jóban leszünk! De azt biztosan nem tudod, hogy miként szoktam hordani a hajam! Még magam is nehezen tudnám elmondani, mert mindig kedvem szerint. A leggyakoribb a kibontott, lófarok, és még előfordul a két copf is. Szerinted milyen a stílusom? Persze, lehet, hogy most feketében látsz, ez nem azt jelenti, hogy temetésre megyek, csak szimplán szeretem a színt. De, ha holnap nézel, meg már lehet lesz rajtam fehér is! Hogy van a tetkóm? Hát persze, hogy van, nézd, itt a kezemen is van például, és szeretnék még egy-kettőt. Szoktam-e sminkelni magam? Jó kérdés, de azt hiszem igen. A szemem ki van húzva, és a rúzs is a helyén van, de nem szoktam túlzásba vinni.
Jellem: Itt vagyok én, egy kedves, aranyos, kötelességtudó lány aki, mindig segít másokon, ha tud. Mindenki ilyennek ismer, és így szeret! De mi van, ha ezekből csak néhány igaz, és a többi álca? Mindig szófogadó lenni, annak ellenére, hogy jól tudod, hogy a feletted állóknak gyakran nincs igazuk, egy kicsit furcsa. Alapjába véve, én tényleg szeretek segíteni másokon, és szeretem a társaságot, nem vagyok „magányos farkas” típus. A körülöttem lévők 95%, hogyan is fogalmazzak.. Gazdag! De valahogyan, amióta az eszemet tudom, én mindig különböztem tőlük. Engem nem érdekel a pénz, a hírnév, engem valami más fog meg. Megtanultam az évek során, hogy nem szabad megölnöm magamban azt, amit a többiek már rég kiöltek, mert ez tesz engem mássá. Hogy a látszatot megtartsam szüleimbe, és másokba is, elsajátítottam az engedelmességet. Persze, ettől függetlenül szeretem a szüleimet, csak tudom, hogy ők nem értenének meg engem...
Play by: Valerie Poxleitner

my family

Anya: Annaliese Delacroix; 44, Szuper
Apa: Edward Laroux; 53, Egészen addig, míg szófogadó vagyok, jó!
Testvérek: Nincs
Egyéb hozzátartozók:Stéphane Laroux

my life

Az én kis történetem 1992.január 19-én kezdődött, amikor is megszülettem. Egyesek szerint esett a hó mások szerint csak eső volt, de az igazság már úgy is mindegy. Apám üzleti úton volt, mint általában mindig… Anyám pedig egy ultra gazdag, magán klinikában feküdt. A gyerekkorom hasonlóan magányosan telt, én meg a dadám. Anyám szereti a közösséget, ezért állandóan elit barátnőivel teázgatni ment vagy ilyesmi. Persze apám sokat dolgozott, hogy mindenem meg legyen, aztán valami furcsaság miatt, mikor már fürdeni tudtunk a pénzbe valahogy rám terelődtek a szemek. Én lettem apám egyetlen kicsi lánya, de a vadabb külső mögött tényleg nem vagyok rossz lány. Amit apa mond, azt be kell tartani, ilyes fajta elvvel kezdtem el élni további életem, és ez már beivódott. Szeretem a szüleimet, de attól független tényleg nem vagyok, olyan amilyennek most hisznek. A körülöttem lévő „öltönyösök” vagy éppen „gazdaglibák” elvárják, hogy te is olyan legyél, mint ők. Ha valakinek nincs pénze, vagy Gucci öltönye, az már csak az „alja nép” szokták mondani. Azt persze senki nem kérdezi meg, hogy én milyen akarok lenni, hiszen van egy elvárás, és ha azt nem teljesíted, akkor lekerülsz az elitek listájáról. Én egyáltalán nem akarok az elitek rangsorán helyet foglalni, de ha én nem vagyok rajta, az azt jelenti, hogy a szüleim se, és ilyen lehetőség nincs. De az élet furcsa fintora, hogy találtam valakit, aki pont az ellentétem... Igazából még a nevünk is ugyan az: Stéphane Laroux, csak annyi a különbség, hogy ő fiú. Még a megismerkedésünk is furcsa volt. Apám bankettjén láttam meg először, persze ő kitűnt a tömegből, és ez nagyon tetszett. Bevallom mikor elmondta a mondandóját kicsit meglepődtem, de teljes mértékben hittem neki. Sok időt töltöttünk együtt, és egyre jobban kezdtem hinni, hogy ismerem. Hát ennek az lett a vége, hogy ágyra mentünk… Reggel mire felébredtem, már se híre se hamva nem volt. Egy percre azt hittem, hogy az egészet csak álmodtam, de rá kellett jönnöm, hogy lelépett… Elég szarul éreztem magam utána, és elgondolkodtam, hogy mit is csinálhattam rosszul… Egy ideig kerestem, de mivel tudtam, ha nem akarja, hogy megtaláljam, akkor nem is fogom. Azóta nem történt sok minden, az életem ugyan olyan, mint Stéphan előtt, csak egy kicsit üresebb. Minden napjaimat önkéntes munkákkal töltöm, hogy lefoglaljam magam, és mert szeretem csinálni. Jó, bevallom, még mindig keresem… Gyakran járok sötét helyekre, és eldugott sikátorokba, hát, ha meglátom valahol, bár tudom, hogy erre nincsen nagy esély… Az se biztos, hogy még Párizsban van!