who i am…

Név: Stéphane Laroux
Becenév: ha tudod becézni a Stéphane-t, gratulálok
Csoport: férfi hasonmások
Nem: férfi
Titulus: wretched and divine
Kor: 21
Mikor és hol született: 1992. 01. 19. Párizs, Franciaország
Szeret: macskák, alkohol, drogok, cigi, csőfarmerek, aludni, kávé
Nem szeret: szabályok, citromlé, másnaposság, nyálfejű pancserek (ld. Justin Bieber), plázacicák, pókok
Kinézet: Hm, nézzük csak. Első ránézésre csak egy fekete árnyék vagyok, akit észreveszel... Csak miután jobban szemügyre veszel, láthatod, hogy az az árnyék igazából egy 177 cm magas, középhosszú hajú srác, jéghideg fekete szemekkel és arrogáns mosollyal. Ha valaha elgondolkodtál azon, milyen messzire lehet elmenni öltözködés terén, csak annyit mondok, megszegtem minden írott és íratlan szabályt. A feketének minden árnyalatát hordom, a kopott feketétől a hollófeketéig; ez utóbbiban pompázik a hajam is, ami akármennyire is meglepő, de nem festett. Ha a kedvem úgy tartja, egészen hosszúra növesztem, vagy levágom, ha már ráunok. Mégis, legtöbbször a vállamig ér, mert szerény véleményem szerint úgy a legjobb.
Jellem: Hm, itt most gondolom arról kéne áradoznom, hogy mennyire jólelkű egy teremtés vagyok... De még a vak is látja, hogy ez teljesen másképp van. Már a kinézetem is azt sugallja, hogy valószínűleg egy vagyok azok közül az önfejű, egoista seggfejekből, akiket legszívesebben kilométerekre elkerülnél, mégis mindig az utadba kerülnek. Az arrogancia a lételemem, és nincs olyan alkalom, amit kihagynék, csak hogy a földbe döngöljem valaki önbizalmát. Igaz, ha akarok, tudok én kedves is lenni, de minek? Úgy sem szokták ezt az emberek értékelni... Vagy ami még rosszabb, azt hiszik, hogy megint csak beszívtam vagy hullarészeg vagyok. Pedig én nem is iszok... olyan sűrűn, khm. Szerény véleményem szerint csak egyetlen negatív tulajdonságom van... Még pedig az, hogy nagyon könnyen engedem magam felbosszantani, és ha valaki egyszer felhúz, az búcsút mondhat az életének is akár. Nem rettenek vissza a gyilkosságoktól sem, már nem egy ártatlan vére szárad a kezemen... Persze ettől még ne csináljunk belőlem sorozatgyilkost, ennyire még nem rossz a helyzet.
Play by: Andy Biersack

my family

Anya: Annaliese Delacroix; 44; Kapcsolat? Könyörgöm. A nevén kívül csak annyit tudok róla, hogy prostituált volt egy párizsi bordélyban. Rögtön a születésem után otthagyott a kórházban, úgyhogy szerintem érthető, hogy kurvára nem érdekel, mi van vele.
Apa: Anyám egyszeri kliense volt, fogalmam sincs, hogy ki ő. Lehet amerikai, angol vagy francia, gazdag vagy szegény, de sosem érdeklődött irántam, szóval ez szerintem tök mindegy.
Testvérek: Ha vannak is, biztosan csak féltestvéreim, és ugyanolyan sorsra jutottak, mint én. Mit ne mondjak, szar az élet.
Egyéb hozzátartozók: Stephanie Laroux

my life

I thought I saw your eyes
Laced in smoke and cigarette curls
I thought I saw your eyes
But I'm seeing ghosts tonight

A cigarettafüst bántotta a tüdőmet, miközben tekintetem újra és újra végigjárattam a termen. Még mindig emlékeztem rá, hogy Nadia azt mondta, itt megtalálom a személyt, akit keresek. Nem hittem benne, hogy valaha még újra látni fogom, de Nadia még sosem csapott be eddig, szóval miért ne próbálnám meg? Legfeljebb megint csalódni fogok, mint már annyiszor ezelőtt.
Unottan üldögéltem az erkély korlátján, miközben továbbra is azon gondolkodtam, mégis hogy működik ez az egész elegáns fogadás dolog, amikor mindenféle probléma nélkül beengedtek ide engem is, pedig nem tartozok éppen az elegáns megjelenésű személyek közé.
Igazából már fel voltam készülve arra, hogy kiderül, ennek az egésznek semmi értelme sincs, amikor nyílt az erkélyajtó, és kilépett rajta Ő. A földig érő, fekete ruha tökéletesen kiemelte a karcsú alakját; a szél minduntalan a hajába kapott, amit hullámcsatokkal próbált a helyén tartani. Megbabonázva figyeltem őt, miközben lassan kifújtam a füstöt, tekintetemmel követve, ahogy eloszlik az ég sötét hátterén. Biztos voltam benne, hogy Ő az. Róla beszélt Nadia.
Tekintetem rajta függött, de ő vagy nem vett engem észre, vagy nem akart észrevenni. Továbbra is ott állt a korlátnál, elgondolkodva nézve a kertben bóklászó szerencsétleneket, akik minden valószínűséggel pont annyira jól szórakoztak, mint ő. Meg akartam őt szólítani, tényleg akartam. De nem tettem meg. Meg kellett őt védenem... Saját magamtól.

I swear I heard your voice
Overwhelmed by conversation
I swear I heard your voice but I'm hearing ghosts
Tonight, the bars turn out their lights
And I drink away the day as it decays

Tudtam, hogy nem kéne ezt tennem. Nem kellett volna őt követnem, nem kellett volna árnyékként a nyomában járnom. De tudnom kellett, mi köt minket össze. Zavaros volt nekem ez az egész helyzet, tudni akartam az igazságot. Felgyorsítottam a lépteimet, miközben a tekintetem a környező utcákat pásztázta, nem-e jár erre valaki.... de nem volt mitől félnem. A város kihalt volt, csak egy-egy ház ablakában pislákolt a fény.
Hallottam a cipője sarkának a koppanásait a járdán, közeledett felém. Még pár pillanat, és elhaladt mellettem, tudomást sem véve arról, hogy létezem. Utána indultam, majd mikor végre utolértem, egyik kezem az ajkaira tapasztottam, míg a másikkal magamhoz szorítottam, hogy ne tudjon elmenekülni.
- Ne félj... Nem foglak bántani. - Na jó, talán ez volt a legnagyobb hülyeség,a mit csak mondhattam. Pont most cibáltam be egy sikátorba, és nem akarom bántani? Elég abszurd egy helyzet, tekintve, hogy övem mellé rögzített kés is pont az ellenkezőjét sugallja. - Ha nem próbálsz elszökni, elengedlek. Áll az alku?
Megvártam, amíg bizonytalanul rábólint az ajánlatomra, csak ezután engedtem le a kezem, amivel eddig próbáltam némán tartani. Persze számíthattam rá, hogy egyből elkezd kérdezősködni... Vagy ha nem is, akkor biztosan olyat mond, ami belém fojtja a szót.
- Emlékszem rád. - A kezem megállt félúton a zsebem felé, majd értetlenül a hajamba túrtam. Mégis miről beszél? - Ott voltál a partin, amit apám rendezett. Ott ültél az erkély korlátján és engem néztél.
Egyre több gondolat fogalmazódott meg a fejemben, de egyiket sem tudtam értelmes szavakba összefoglalni. Bizonytalanul hátraléptem egy lépést, majd egy lemondó sóhaj kíséretében támaszkodtam neki az egyik szemetesnek.
- Na és?
- Mit akarsz tőlem? - A lány tekintete szinte lyukat fúrt az arcomba, de nem fordultam el. Nem hátrálhattam meg most, amikor már majdnem célba értem. - Ki vagy te egyáltalán?
- A nevem Stéphane Laroux. - A hangom szinte suttogássá halkult, miközben figyeltem, ahogy ő lassan elsápad. Akkor még nem értettem, miért. - Egy ismerősöm mondta, hogy te majd segítesz nekem választ találni a kérdéseimre.
- Stéphane... Ez fura. - Egy ideig beállt köztünk a kínos, néma csend, majd ő hirtelen kézen fogott és elkezdett vonszolni maga után. - Azt hiszem, valamit meg kell magyaráznunk egymásnak. Gyere velem.