who i am…

Név: Michelle Noiret Crawford
Becenév: Will Shelly-nek becéz.
Csoport Női hasonmás
Nem: nő
Titulus: Miss Adaptive
Kor: 21
Mikor és hol született: 1992. február 18., Párizs, Franciaország
Szeret: Művészetek, jóga, zene, barkácsolás, kiadós séták, összekuporodni egy függőágyban a természet lágy ölén egy jó kis könyv társaságában, kínai kaja, gyümölcsök, főleg eper minden mennyiségben.
Nem szeret: Gazdag, beképzelt ficsúrok és önjelölt hercegkisasszonyok, akiknek semmi problémájuk nincs az életben, mégis mindig rinyálnak, politika, egészségtelen ételek, környezetszennyezés, ésatöbbi.
Kinézet: 179 cm magas, karcsú lány. Hosszú, egyenes, vöröses haja van, de alkalmakkor hullámosan omlik a vállaira. Tengerkék szemeivel megbabonáz, elbűvöl. Bőre hófehér és igencsak érzékeny, az arca picit szeplős. Szereti a meleg színeket, a hosszú, nőies ruhákat, egyberészes darabokat, szoknyákat és cicanadrágokat. Kiegészítőket általában nem hord. Van egy félhold alakú tetoválás a tarkóján.
Jellem: Michelle jelleme nagyon sokat változott az évek során. Régebben amolyan igazi apuci pici lánya volt, egy elkényeztetett kis hercegnő, aki nem ismerte a nem fogalmát, mindent megkapott, amit csak akart. Will viszont összetörte a rózsaszín kis buborékfelhőt, melyben mindaddig élt. Rádöbbent, hogy a valóság nem éppen olyan, mint amilyennek azt ő elképzelte. Lassanként a jelleme átformálódott, a kényes lány teljesen eltűnt. Megtapasztalta, milyen, mikor az embernek magának kell megdolgoznia a betevőjért. Mivel a környezete gyakran változott, kénytelen volt alkalmazkodni a különböző helyzetekhez, kultúrákhoz. Mára ezt már profi szintem műveli. Nagyon jó emberismerővé vált, nem könnyű becsapni, átverni. Céltudatos, magabiztos nő. Szereti az életet, szeret új dolgokat kipróbálni, melyeket gyermekkorában, aranykalitkába zárva nem tehetett meg. Nem él túlságosan visszafogott életet, de azért nem is falja két pofára, mint tinédzser korában tette. Az arany középút elvét vallja, kerüli a szélsőségeket, így egyensúlyban tud maradni önmagával. Szerinte nincsenek csak jó vagy csak rossz emberek, mindenkiben ott lakozik a sötétség, még önmagában is.
Play by: Klara Gro

my family

Anya: Clara Montgomery, 30†
Apa: Gerard Noiret, 47, már nem tartják a kapcsolatot
Testvérek: Nincsenek
Egyéb hozzátartozók:
- William Lebeu Crawford(31)
- Az eredetije, akit még nem ismer

my life

Hol is kezdjek bele? In medias res, vagy kezdjem el az elejétől? Pár mondatok megosztok a múltamról.
Igazi kis hercegnőnek neveltek, még a széltől is óvtak a szüleim. Gyermekként még félénk és visszahúzódó voltam. 6 éves koromban édesanyám mellrákban eltávozott, ezek után az apám még jobban óvott a külvilágtól. Megviselt az édesanyám halála, de valahogy fel kellett dolgoznom az elvesztését. Az apám szeretett engem, de sosem volt ideje rám. Többet találkoztam a bankszámlájával, mint vele. A rózsaszín felhős kis világom hercegnőjeként bármit megkaptam, amit csak akartam, csak csettintenem kellett. Változtam, és nem előnyömre. A tanulással soha nem adódtak problémáim, és én voltam az magánsuli méhkirálynője. Faltam az életet, a pasikat, elit clubokba jártam és nem törődtem senki mással, csak magammal. Mindaddig így ment, míg a sors az életembe nem sodorta Will-t. Hogyan is jellemezhetném őt? Megszállott, igen, ez a pontos megnevezés. De ez a megszállottsága vezette el hozzám.
8 éves volt, mikor a családjával Párizsba utaztak nyaralni. Ő és a 15 éves nővére, Liliana a dadájukkal a szállodában maradtak, miközben a felnőttek yachtot béreltek az Azúr parton, hogy szórakozzanak kicsit. A kirándulás azonban tragédiába torkollott, mindannyian a tengerbe vesztek. Csak egy élő rokonuk maradt, egy házsártos öregasszony, aki a nagyanyjuk húga volt. De a nőnek csak a vagyon kellett, a gyerekek nem, így egy párizsi árvaházba kerültek. Történetesen a dédapám által alapított, nagyapám által vezetett árvaházba. Az apám ugyanolyan elkényeztetett volt kamasz éveiben, mint én. Mindig megszerezte magának azt, amit vagy akit akart. Kettőnk között csak az volt a különbség, hogy őt nem érdekelte, milyen áron teszi azt meg. De felnőtt korára sem változott sokat. Kiskirályt játszott az árvaházban, senki sem mert ellenszegülni neki. 25 éves volt, mikor Will és nővére bekerültek az árvaházba. Anyám már a menyasszonya volt, ám ez mégsem tántorította vissza attól, hogy más nők felé kacsintgasson. Nagyon megtetszett neki Will nővére és eldöntötte, hogy bármi áron, de megszerzi magának. Megerőszakolta és megfenyegette Liliana-t, aki hosszú hónapokig tűrte a megaláztatást. Egyszer még Will is a tanúja volt az egyik ilyen ominózus esetnek, jól meg is kapta a magáét az apámtól. Árulkodni egyikőjüknek sem volt szabad, az apám jól értett a fenyegetésekhez. Liliana teherbe esett. Emiatt veszekedésbe bonyolódtak apámmal, mire ő hidegvérrel lelökte a lányt a lépcsőről, csakhogy elvetéljen és megszűnjön a "zavaró tényező", ami felboríthatta volna az életét. Ha a nagyapám megtudta volna, hogy Liliana megesett, hozzákényszerítette volna apámhoz, aki csak játékszerként tekintett a lányra. Csak a terve nem egészen úgy sült el, ahogy tervezte. Liliana belehalt az esésbe. Persze Will ismét csak jelent volt, a dulakodásba ő is belefolyt. Apám nem is bánt vele kesztyűs kézzel. Ismét megfenyegette a fiút, de ő ezek után már nem hallgatott, kitálalt a nagyapámnak. A nagyapám, csakhogy eltussolja az esetet és ne essen szégyenfolt a Noiret család becsületén, gyorsan nevelőszülőkhöz adta Will-t. Nem tudom, hogy az apám kapott e büntetést, de ha kapott is, nem igen hatotta meg. Will egy gazdag és befolyásos családba került, de nem volt boldog. A boldogságnak csak az álarcát viselte az egész család, a fiú csak kelléknek kellett nekik, hogy a tökéletes család látszatát keltsék. Az egyetlen pozitívum az egészben a pénz volt. És a pénzzel járó hatalom. Will tanult emberré vált. A házsártos öregasszony is meghalt az évek során, utolsó heteiben lelkiismeretfurdalás gyötörte, hogy annak idején eltaszította magától a gyerekeket, így minden vagyonát, ingóságát rájuk hagyta. Will felvette az eredeti vezetéknevét a francia vezetékneve mellé, amit a nevelőszülei miatt kellett viselnie. Egyetemi éveitől kezdve kutatni kezdett azok után, akik annak idején bántották őt illetve a nővérét, és agyafúrt módon tönkretette mindegyikük életét. Utoljára a családomat hagyta. Többször is találkoztam vele, de nem emlékeztem rá. Évekig figyelt csöndben, miközben tervezgetett. Olyan volt, mint egy sarokban lapuló pók, mely csak arra vár, hogy az áldozata a csapdájába essen. 3 évet várt, aztán lecsapott. 18 éves voltam akkor, mikor elrabolt. Videóchaten beszélt az apámmal, és mindent kitálalt a füllem hallatára. Akkor tudtam meg, hogy az én drágalátos apucikám igazából egy gyilkos. Megölte Will nővérét és az én majdnem féltestvéremet is. Will közölte apámmal, hogy soha többet nem fog engem látni az életben. Apám elvette a boldogságát, a családját, most eljött a revans ideje, ő is elveszi az élete értelmét, vagyis engem. Szemet szemért, fogat fogért. Megfenyegette, ha ráküldi a rendőrséget, kiderülnek a mocskos kis ügyletei. A bizonyítékok ott voltak a kezében. Sokkot kaptam. Mélységesen csalódtam az apámban, a családomban. Az álomvilágom összedőlt. Azóta tényleg nem találkoztam az apámmal, de állítólag még mindig kerestet engem titokban, a rendőrség tudta nélkül. Viszont már eszem ágában sincs visszatérni hozzá. Nincs miért.
A gazdagság fogságából hirtelen egy egész másmilyen rabságba kerültem. Kisebb, ridegebb falak közé. De mily ironikus, hogy igazából felszabadultam az elrablásom által. Az első pár hónap nem telt el zökkenőmentesen. Be voltam zárva, többször meg akartam szökni, reménytelenül. De egy idő után minden megváltozott. Kötődni kezdtem Will-hez, mert törődött velem. Egyszerűen képtelen volt bántani engem. Az érzelmi kötődésen kívül szexuális kapcsolat is kialakult közöttünk(bár nem vagyunk együtt, csak kötődünk egymáshoz. Olyan nekem, mintha a legjobb barátom lenne). Miután a kölcsönös bizalom kialakult, utazgatni kezdtünk. Bejártuk Ázsiát, Ausztráliát, Amerikát, és Európa egy részét. Will megmutatta nekem, hogy az élet nem habostorta, hogy míg én pénzt pazaroltam és csak a buliknak és az egyéb örömöknek éltem, máshol éheztek. Annyi szegény negyedet, falut, embert láttam, hogy teljesen elképedtem. Mások annyiért dolgoztak egész hónapban, amennyit én egy cipőre vagy táskára költöttem. Megváltozott a világszemléletem. Észrevezttem a világ apró csodáit, egy éhező gyermek mosolya is boldogsággal töltött el, mikor ételt adtam a kezébe. Will még mindig azon van, hogy az apámféle embereket tönkretegye és én maximálisan mellette állok. Vér még nem tapadt közvetlenül a kezéhez, csak közvetetten, de engem az sem érdekel. Mindenkinek van valami tikkje. Én sem törekszem a tökéletességre, és szerintem a mocskos, zsugori, pénzhajhász emberek megérdemlik a szenvedést. Szeretem látni a kínlódást az arcukon. Ez engem boldoggá tesz, mert tudom, hogy ők sem tudják már tovább keseríteni mások életét.