Híresség? Tudtam, hogy valahonnan ismerős de nem mertem semmit se mondani..még jó hogy nem tettem. Ez ciki. Már csak arra kéne rájönnöm, hogy milyen híresség. Ez olyan gáz hogy nem tudom..pedig még ő is Los angelesi.. uh nagyon ciki Mary.. Nem is tudtam mit reagáljak, ezért csak csendben mosolyogtam és bólogattam, és inni kezdtem. ciki…
Gondolkodtam, hogy láthattam, Színész, énekes, vagy esetleg valami író féleség? A ruháiból nézve azt mondom, akkor valami divat blogos valaki. De gáz. Ha színész akkor hol láthattam? Sorozat, színház, film? Nem emlékszem az arcára így. Ha énekes akkor…hát erről nem nagyon tudok nyilatkozni, én csak madafaka néger zenét hallgatok, töménytelen mennyiségben. Hallgatok lassúakat, meg sirató, gondolkodtató zenét is, de az előzőből több van a mobilomon. Sőt még a gépemen is! Nagy favoritom Niki Minaj és Tyga. Ha csak nem szerepelt egy madafaka nigga videoklipben, amit kétlek, akkor szégyenletes módon így nem ismerem. Pedig még a nevét is elmondta. Basszus, de cink. Elisabeth Blackwood. Az tudom, hogy ismerős a neve, tuti olvastam róla. valahol…
Írhatnék egy sms a barátnőmnek..ő biztos tudja, keni vágja a celebeket/hírességeket.
Nos, elérkezett az első kérdés. Miért parázok a kérdésétől?
-18! – uh ez könnyű volt. Csak ilyen kérdések lesznek vagy megyünk mélyebbre? Jaj..
Hát jó, akkor kérdezek én. Mit kérdezzek? Nagyon ciki lenne ha megkérdezném…? Áh, totál kiröhögne. Jó, mindegy nem érdekel, max pofátlanul itt hagy. –Ugye, az előbb említetted, hogy híres vagy, és tényleg ismerősnek tűnsz, de… hát most ciki vagy nem ciki, bocsánat, de nem ugrik be, hogy honnan vagy ismerős. Énekes vagy, vagy színész? Tényleg ne haragudj, de nem az a legkedvencebb időtöltésem, hogy magazinokat olvassak. – rám jött a szómenés. Hát igen, zavaromban imádok beszélni.

Figyelmesen hallgatom, de úgy érzem ezzel a témával kapcsolatban már nincs mondandóm, így a két köszönöm-re csak elmosolyodok. Nincs kedvem azt mondani szívesen, vagy nincs mit. ez a gond velem. Ha egyszer el kezdek kávézni, nincs kedvem megszólalni. De azért mégsem ülhetek itt csöndben, a kávémat iszogatva! Főleg, hogy kérdez is tőlem.
- Igen. Itt születtem, és ez a város nevelt azzá aki vagyok. Bár néha azt kívánom ne nevelt volna annak. Nem könnyű így, hogy híresség vagyok. Sokszor elképzelem, hogy milyen lenne, ha máshogy alakult volna az életem. - kezdek is bele, nagy lendülettel, de leállítom magamat. Nem szeretném feleslegesen jártatni a szám. biztos nem érdekli, hogy mit szoktam elképzelni. - Na de ez mindegy is. Az lettem aki. ezen már nem tudok változtatni. - megvonom a vállam, majd a székemben odébb helyezkedem. Még mielőtt Mary bármit mondhatna az előbbi szavaimra, elmerülök a gondolataimban. Emlékszem, hogy kiskoromba arról álmodtam nagy sztár leszek, mert untam a hétköznapi életet. Most meg sztárként arra vágyom nem is egyszer, hogy bárcsak egy átlagos ember lennék. Ugyan nem utálom, hogy énekes vagyok, de mindennek meg van a hátránya és az előnyei is. Hírességként sosem tudhatom, hogy ki miért van velem. Például, lehet tényleg csak barátkozni akar, de annak nagyobb a valószínűsége, hogy csak azért olyan velem amilyen, mert híres vagyok és ezzel valahogy neki jobb lesz. Bár nem érdekel, ki miért közelít felém, én úgy is rájövök, hogy van-e hátsó szándéka vagy sem. És most is jól tudom, hogy Mary mit akar. Ő nem akar tőlem semmit, a barátságon kívül. legalábbis én így érzem. Ezért voltam hajlandó ide jönni kávézni vele. valahogy jó érzésem van vele kapcsolatban. Úgy érzem benne bízhatok.
Belegyezik a játékba, így szélesen elmosolyodom. Leteszem a kávémat az asztalra és elkezdek gondolkodni, milyen kérdéssel is kezdjem. Valami egyszerűvel kellene. Valami olyannal ami nem túl nagy információ, de azért mégis csak jó lenne tudni.
- Hány éves vagy? - teszem fől az első kérdést, ami eszembe jut. Úgy is érdekel, hogy fiatalabb nálam, vagy idősebb. Bár az utóbbi nem valószínű, de sosem lehet tudni. Amint megválaszolja a kérdésemet még gyorsan hozzáteszem:
- Most kérdezz te! Én nem titkolok semmit. - rákacsintok, majd halkan elnevetem magam. Jól érzem magam, pedig rég nem volt jó kedvem. Ezt bárki mondhatja. nem tudom, hogy a velem szembeülő lány miatt van ez, avagy sem, de mindenesetre nem is érdekel különösebben addig, amíg nem múlik el a dolog.

Kigülledtek a szemeim ahogy hallgattam. Automatikusan kezemet átkulcsoltam a táskám fülénél. Szorosabban fogtam, habár az ölembe van, mint mindig szóval...de jobb a biztonság. Félek a tolvajoktól. Loptak mar tőlem és nagyon rossz. Az én cuccom.mar attól heroltom van hogyha valaki hozza ér pláne az engedélyem nélkül. phuuuu mar a gondolattól is megborzongtam.
A fodraszos dologra legyintettem. Csak a baratnőm Keira érhet a hajamhoz vagy a fodràszom José. A hajam az egyik dolog ami, az én kincsem, hogyha lehet ilyet mondani. Imàdom a hajamat és csak olyan nyúlhat hozzà aki ért is hozzà. Csak értő kezek érinthetik meg! - Huha akkor nagyon szépen köszönöm. Megfogadom a tanàcsod,az biztos! - mondtam kicsit félénken. Egy biztos a telefonomat ùgy fogom markolni hogy belesajdùlnak az ujjaim is.
- köszönöm szépen. Remélem. - pirultam el. Csak màr lennék túl rajta. Megint megnéztem az óràmat, és még bőven volt időm. Nagyon lassan megy az idő, de legalàbb kellemes partnerre talàltam!
- igen Los Angelesben élek az apàmmal. Szerettek itt élni. Mindig jó idő van. Nekem más nem is kell. -mosolyodtam el. Beszédem közben kihoztàk amit rendeltünk. Egyből bele is kortyoltam. Hàt nem az amit kértem de finom volt, legalàbbis iható és ez a lényeg. Végülis ez nem egy Starbucks. - Néha szoktunk kiruccani Franciaorszàgba, apám ugyan is tàmogója a mellrák elleni kampányban es az árvahàzvban élő gyerekeknek is segít. - az árvaházas dolgot megint úgy mondtam hogy pirultam közben és a hangomban is hallatszott hogy nem olyan magabiztosan mondtam mint eddig. De remélem Elisabeth ezt így nem szűrte ki, vagy legalább is nem fog kérdezni. Nem szégyenlem hogy àrvahàzi gyerek vagyok, de most nem akarol ebbe belemenni. Kicsit félénken rámosolyodtam majd tereltem. - Na és te? Te is LA-i leányzó vagy? -tipikus los angelesi-nek tűnt. Meg gondoltam hàtha ez beindítja és akkor majd elkezd beszélni, és akkor könnyebben felengedek.
Jaj ne! Erre nem számítottam. Nem akarok belemenni az nekem-nincs-anyám-árva-vagyok-de-az-ápám-rendes szövegbe. És elcsípjek akár( akaratlanul is), egy sajnálkozó pillantást. Eleget kaptam már, és most ebbe nem akarok belemenni. Mint már említetem nem szégyenlem. Beszélek én róla, de ne most mikor tűkön ülök apám ajándéka miatt.
- ööö... -idegesen beletúrtam a hajamba. - hát jó rendben... Mit szeretnél tudni? -egyeztem bele, és kedvesen rá mosolyodtam. Ha olyanra vált a beszélgetés megmondom hogy erre most nem szeretnék válaszolni.

Ahogy beszél, nem kicsit nyugszok meg. örülök, hogy ő oylan ember, aki ellenzi ezt a sztereotípiát. Tényleg nagy hülyeség az egész. De mit lehet tenni? Aki oylan hülye, hogy evvel csesztet valakit, az saját magát minősíti és nem a másikat. A téma váltás nincs ellenemre, így én is elmosolyodok, és egy kicsit bólogatok is, jelezve neki, hogy én is hanyagolnám ezt a témát.
- Hát… - gondolkozok el egy kicsit. - Jó tanácsnak annyi, hogy vigyázz az értékeidre, nem egy zsebtolvaj szokott itt lenni! És a leggázabb hely ahova ne menj, az a Mis. Pent fodrászata. Egyszer beültem hozzájuk, hogy új frizurát csináltassak, és oylan szörnyű lett amit a hajammal műveltek, hogy majdnem megijedtem a tükörképemtől. Szerencsére helyre tudta hozni, egy rendes fodrász a hajamat. De nem csak nekem csináltak rossz frizurát, hallottam utána, hogy szinte mindenkinek elrontják a haját. - sóhajtok egyet a végén, mert eszembe jut, hogy is néztem ki az eset után. Szörnyen néztem ki, ha nagyin finoman akarok fogalmazni. Életemben nem volt még olyan rossz frizurám. De szerencsémre megtanultam, hogy jobb oda menni, ahova mindig is jártam.
Szinte gyermeki kíváncsisággal hallgatom, ahogy azt meséli el, milyen ajándékot vett az apjának. Ötletes dolog. Nekem nem jutott volna eszembe ilyen ajándék. Úgy érzem, ez a Mary tudja, hogy milyen egy igazán jó ajándék.
- Kedves, és ötletes ajándék. biztosan örülni fog neki! - én biztosan örülnék egy hasonló ajándéknak, és biztos vagyok benne, hogy az apja tényleg örülni fog neki. Ki az a szülő, aki egy ilyen ajándéknak nem örül?
Hamar megpillantok egy kávézót, és úgy tűnik Mary-nek nincs kifogása az ellen, hogy oda üljünk be. hamar helyet foglalunk egy asztalnál, és egy pincérnő is perceken belül odajön hozzánk. Újdonsült ismerősöm kérdez egyet a felszolgálótól, majd ő is rendel először. Én egy kicsit elgondolkozok azon, hogy mit rendeljek, de pár másodperc alatt döntök.
- Egy cappuccino kérnék. - a pincérnő egy aprót biccentett felém, és el is ment, hogy elkészítse az italainkat. nagyon szeretem az összes fajta kávét, így nagyon nehezen ment a döntés, de végül kitudtam választani, hogy milyet kérjek. De csak egy dolog miatt. Eszembe jutott egy régi emlék arról az időről, mikor még csak 15 éves voltam. Volt az osztályunkban egy srác. Azt hiszem Corky-nak hívták. különös névnek tartottam az övét, de talán épp ezért tetszett annyira a neve. akkor utáltam a kávét, konkrétan még a szagát sem bírtam. De ő megbírta velem szerettetni. Megitatott velem egy cappuccinot. Konkrétan kényszerített arra, hogy megigyam, de nem bántam meg soha. Sokat lógtam vele, ő volt az egyik legjobb barátom. A következő évben átiratkozott egy másik iskolába, így azóta nem találkoztam vele. 4 év, azért hosszú idő. Bár be kell valljam magamnak, így visszagondolva, úgy tűnik szerelmes voltam belé. Azt nem hinném, hogy még mindig szeretem, de azért furcsa mód a kávéról mindig eszembe jut. Vagyis ez nem is furcsa, hiszen valahogy a vele töltött idő során, a kávé szinte egy fogalommá vált vele. Ekkora hülyeségre, is csak én vagyok képes. A kávéhoz kötöm az egyik volt iskolatársam. Vicces.
- Egyébként te Los Angeles-i vagy? Vagy csak ide utaztál? - teszek fel gyorsan egy kérdést, mikor ráeszmélek, hogy nem Corky-n kellene gondolkodnom, hanem Mary-vel kellene beszélgetnem. remélem nem hiszi azt, hogy nem is akarok itt lenni! Csak én ilyen álmodozó típus vagyok, vagy mi és ezért sokszor elgondolkodok, meg elképzelek dolgokat, meg álmodozok is nem keveset. Ebből már volt gondom párszor.
Végre meghozzák a kávét. Megköszönöm az enyémet, és mit sem törődve azzal, hogy milyen hőmérsékletű a kávém, bele kortyolok. Ismét eszembe jut a srác, így úgy érzem, egy kicsit elpirulok. Ez már csak rám jellemző!
- Figyelj, ha már így kávézgatunk, mit szólnál egy kérdezz felelek játékhoz? Csak azért, hogy megtudjunk egymásról dolgokat. - talán kicsit hülyeség ez a dolog, de talán így egyszerűbb lesz ismerkedni.

-Jajj ne is mond…kivagyok ettől a sztereotípiától! Egy barátnőm is szőke, és tipikus olyan lány aki add magára, tehát mindig csinosan öltözködik..és vannak barmok akik megszólják, hogy sötét…Soha nem értettem, az ilyet mért kell? - forgattam a szemem. Nem elég hogy sértők és rosszmájúak, de undorító dolog. Főleg a barátnőm nagyon okos, jó tanuló. – Attól, mert valakinek szőke a haja lehet okos. Jesszusom…na jó váltsunk témát, az ilyen annyira fel tud idegesíteni. - az elején kicsit felhúztam magam, de mosolyogva fejeztem be. Nem fogok a sok idióta miatt fusztrált lenni.
Öröm volt hallani, hogy hajlandó még velem eltölteni némi kis időt.
Bólogattam megdöbbenésén. 2 óra sok idő…főleg egyedül. Most jobb legalább tudok valakivel beszélgetni. – Valami jó tanács? Leggázabb hely ahova ne menjek? – kérdeztem nevetve. Rám fér a tájékozódás, és persze a tanács. Van egy olyan érzésem, hogy nem most vagyok itt utoljára.
- öö..- visszagondoltam, hogy tényleg megemlítettem, hogy apámnak veszek ajándékot? Aztán ahogy végig gondoltam leesett. Hát persze, mikor megkaptam a szemceruzát. - Igen, igen…nem titok, elmondom. Apunak nem könnyű ajándékot venni, mert mondhatni mindene meg van. Aztán ahogy itt járkáltam megtaláltam azt az üzletet, ahol gravírozást csinálnak. Szóval arra gondoltam, hogy egy üvegkockába válltól felfele egy kép rólam, és alul meg hogy „szeretlek”. – elmosolyodtam. Így nem hangzik kreatívnak meg szinte semmilyennek, de Elisabeth nem tudja a teljes történetet, de nem is akartam ebbe most belemenni.
Az illem helységet elhagyva nem kellett sokat sétálnunk volt egy kávézó. Újdonsült ismerősöm is arra a helyre mutatott. Habár nekem kívülről inkább teázónak látszott. Mindegy. Legalább egy szinten vagyok avval az üzlettel, ahová nem sokára vissza kell mennem. Gyors pillantás vetettem az órámra. Kikerekedett a szemem, mikor láttam, hogy bőven van még három-negyedórám. Eddig komolyan csak 10 perc telt el? Húha, nekem sokkal többnek tűnt. Leültünk, és a pincér egyből oda is jött. Fiatal ázsiai lány volt. A fekete haja válláig ért, az arca makulátlan volt. Istenem, ha nekem lenne ennyire hibátlan arcom.. – Lehet kapni itt kávét ugye? - a fiatal lány bólintott, szóval egyből kértem is egy Hazelnut forró csokoládét. Oké, hogy nem egy Starbucks, de csak van valami hasonlójuk. Ránéztem Elisabethre, hogy mit szeretne.

A neve hallatán hirtelen egy kép ugrik be. Egy volt iskola társamat is Marynek hívták. Nagyon rosszban voltam vele. pedig nem is ártottam neki. Próbáltam vele barátkozni, meg beszélgetni is, de ő folyton utálatos volt velem minden ok nélkül. Úgy viselkedett velem, mintha az a tény, hogy létezem, számára a világ legnagyobb gondja. Egy idő után rájöttem, hogy vele nem tudok összebarátkozni, így hagytam is az egészet. Úgy voltam vele, hogy az ő dolga. Bár nagyon gyerekesnek tartottam, hogy ok nélkül volt velem olyan. De mindez már a múlt, és most arra kell koncentrálnom, hogy most mi van, meg egy kicsit arra is, hogy mi lesz.
- Ugyan! Azért az életed talán nem. - mondtam neki mosolyogva. Jó kedvem van ma, és ezért mosolygok ennyit. És, hogy miért van ilyen kedvem? Nem tudnám megmondani, csak egyszerűen ilyen napom van. Jó is végre, hogy ilyen a hangulatom, régen voltam ilyen boldog, vagy mi is vagyok most… Végül is mindegy. Az a lényeg, hogy ez a Mary nagyon kedvesnek tűnik.
Figyelmesen hallgattam, ahogy elmondja honnan van a cipője. Szóval Franciaország! Talán keresek egyszer egy oylan boltot Párizsban ahol ilyen cipőt lehet kapni. Úgy is egy hónap múlva mennem kell oda, talán lesz egy-két órám egy kis vásárlásra. Majd meglátom, hogy alakulnak a dolgok akkor. Elrakom a szemceruzát amit felém nyújt, majd tovább figyelem, ahogy beszél. Elnevetem magam a dolgon. Azért viccesen nézhetett ki.
- Egyébként köszönöm. Valakiknek pont nem tetszik, hogy szőke vagyok. Meg sokat cukkolnak avval, hogy biztos buta vagyok… Nem érdekelnek igazából az ilyen dolgok, de azért még ilyen kis apróságok is szíven tudják szúrni az embert. - sóhajtok egyet, és egy kicsit elhúzom a számat. Nem értem, hogy miért feltételezik azt az emberek, hogy ha valaki szőke, akkor hülye is. Ez akkora furcsa baromság manapság, hogy legszívesebben a falnak mennék tőle.
- Egy kávé nem is hangzik olyan rosszul, főleg, hogy eddig nagyon untam magam. - mosolyodok el ismét, majd amikor elindul kifelé a mosdóból, én követem. Mellette megyek, és próbálom felvenni az ő tempóját. Ez másodpercek alatt sikerül, nagy szerencsémre. A legtöbbször vagy gyorsabban, vagy lassabban megyek a velem lévőknél, szóval elég bajos szokott lenni a velem való séta, vagy hasonló dolog.
- Nem sokszor, de kb 10-szer már voltam itt. Két órája? Az azért nem kevés idő, bár amikor először voltam itt, nagyon elveszett voltam . - vallom be. Nem nagy titok. Nagyon elveszett tudok lenni egy új helyen. De szerencsémre mindig találok olyan embereket, akik ki tudnak segíteni.
- Tudod… említetted, hogy apukádnak van valami ajándék. Ha nem titok, elárulod, hogy mi az? Az ajándékozások nagyon érdekelnek. - imádok ajándékozni azaz igazság. Sosem tagadtam. Kiskoromban is így volt ez velem. Szerettem adni valamit, hogy lássam örülnek neki az emberek. Amikor pici voltam még, saját magam készítettem a család tagjainak ajándékot. nagyon jó érzés volt. Valahogy attól, hogy én készítettem az ajándékokat, sokkal jobb volt oda adni valakinek.
Hirtelen megpillantok a szemem sarkából egy kávézót. Vagyis egy oylan helyet ami annak tűnik.
- Nem ülünk be oda? Csak van kávé, vagy valami hasonló! - mutattam egy pillanatra a kávézó szerűség felé. Mint mondani szokták: Nem illik mutogatni! Ezért is nem szoktam sokat mutogatni, ha meg mégis megteszem, akkor próbálom rövid ideig tenni azt.

- Én Mary vagyok, szia. Mary Campbell. –mosolyogtam vissza rá.
- Jajj nagyon szépen köszönöm. Most megmentetted az életem..- hálálkodok továbbra is. Míg kihúzom a szemem folytatom. – Vagyis inkább apám ajándékát. – mosolyodtam el és rá néztem. Az egyik szemem kész. Egészen más így az arcom, és a szemem is sokkal nagyobb. Így szeretem. – Oh, de aranyos vagy, köszönöm szépen. ö..hol vettem? - rá néztem a cipőmre elkezdtem gondolkodni… hát az a helyzet, hogy nem tudom. Az egyik kedvenc barna magassarkúm volt rajtam , amit rendeltem..jajj tényleg. Már emlékszem. - Még Franciaországban rendeltem, ez egy Diva Tan Suedette félcsizma. Imádom. – Kihúztam a másik szememet is és visszaadtam neki a szemceruzát. – Nekem meg tetszik a hajad. Irigylem azokat, akik szőkék. Nekem nem áll jól sajnos. Kipróbáltam..na azt az élményt soha többet. Egy hétig a szobámba voltam bezárva..olyan voltam mint egy csibe..borzalmas volt. – Elisabeth elnevette magát, és hát mi tagadás vissza gondolva tényleg vicces, szóval nevettem vele én is.
-Ami a hálálkodást illeti, meghívlak egy kávéra vagy valamire… ha nem is a szemceruza miatt! Van még félórám, és legalább addig se bolondulok meg. - pirultam el. A mosdóból kifele menet, azon kattog az agyam, honnan ilyen ismerős. Az agyamba jó mélyre ástam, és sikerült megint eljutnom az árvaházas emlék foszlányaimhoz. Nem szívesen emlékszek vissza, nem azért mert rossz volt (tény, hogy nem volt a legjobb) hanem azért, mert eszembe jutatja, hogy nem kellettem anyámnak, rosszul bántam, sőt nagyon megbántottam Sarah-t. És most meg azt se tudom mi van vele….
Kicsit megráztam a fejem, kutattam tovább, végül feladtam. Egy Elisabeth nevű lány, ismerősöm vagy akár barátnőm nem jutott az eszembe. Na jó egy a suliból aki Elisabeth, de ő Afrikából jött, és fekete afró fonatok vannak a hajában…szóval ő kilőve.
- És amúgy sokat jársz ide? Én most vagyok itt először… habár 2 órája folyamatosan bolyongok körbe-körbe, szóval nagyjából mondhatom azt, hogy ismerem a helyet. – nevettem el magam.

Hogy mit is keresek én egy plázában? Mert nem akarok unatkozni. Az orvos azt mondta, hogy maradjak otthon a bokám jelenlegi állapotában, de mivel nem fáj, így nincs kedvem otthon unni a fejem. Nagyon gyorsan vágok át az emberek között, bár így is megbámulnak. A híresség ára. De mit tehetnék? Nem mondhatom azt egy plázában mindenkinek, hogy „Ne bámuljatok már!” Nagyon hülyén nézne ki. Meg nincs kedvem minden egyes ittlévő embernek elmondani ezt. Nem jártatom feleslegesen a szám. Végül is úgy is az ő dolguk! Nézzenek nyugodtan, ha nekik attól jobb.
Sóhajtok egyet, majd mikor megpillantom a női mosdó helyét jelző táblát, felcsillan a szemem. Ott talán ellehetek pár percig anélkül, hogy bárki megbámulja. Gyorsítok a tempón, és amint elérem a WC ajtót, szinte feltépem, hogy bejuthassak. Szerencsémre senki nem figyel fel arra, hogy hogyan nyitom ki az ajtót, így fellélegezhetek. Pár ruhám levetem, hogy ne legyen melegem, majd odalépek egy tükörhöz, és egy darabig csak bámulom magam benne. több ember megfordul a mellettem lévő tükröknél, de én nem veszek tudomást róluk. Nem tudom mit nézek magamon, lehet nem is magamat nézek, csak bambulok magam elé. Számomra pár pillanatnak tűnő perc után, a nagy semmi zökkent ki a magam elé meredésből. Megrázom kicsit a fejem, és előkotrom a táskámból a smink tokom. Először előveszek egy fésűt, hogy a kicsit összekócolódott hajamat megfésüljem, majd egy kicsit erősítek a sminkemen. Egy percre elgondolkozom, s végül úgy döntök, hogy egy kis szájfényt is teszek fel. Hiszen miért is ne? Attól sem fogok úgy kinézni mint valami olcsó sz@jha. Alig, hogy elkezdem kenni a szájfényt a számra, egy lány szólít meg. Hirtelenjében azt hiszem, hogy autó grammot akar, vagy hasonlót, de megkönnyebbülök, hogy csak szemceruzát kér. Gyorsan befejezem a szájfényezést, elteszem az elővett sminkcuccaim majd elkezdek szemceruza után kutatni.
- Elviekben van itt egy valahol… - mondom, miközben nagyban keresem a szemceruzát. Hamar meg is találom, és a lány felé nyújtom.
- Tessék itt van. De nem kell meghálálni. - mondom egy rövid mosolyt villantva felé. Remélem most nem tompa, de ha igen, akkor ki tudom neki faragni. Miközben kerestem láttam a faragót is, így azt is oda tudom adni, ha kell. Végig nézek az idegen lányon, és eléggé szélesen elmosolyodom. Csinos, és nagyon tetszik a cipője.
- Mond csak, hol vetted a cipőd? Nagyon tetszik. - kérdezem meg tőle gondolkodás nélkül. Nem szoktam nagyon hallgatni, ha valamit megszeretnék kérdezni. Ez kiskoromban is így volt. Néha ezért keveredtem bajba.
- Egyébként én Elisabeth vagyok. Elisabeth Blackwood. - nyújtok neki kezet azonnal. Mindig bemutatkozok, akár ismer már az idegen, akár nem. Ez egy régi szokásom.

Apunak muszáj vennem valamit. De mit vegyek neki? Mindene megvan. Gondoltam valami személyesre, de az évek során kapott tőlem, bögrét, párnát, kulcstartót, tavaly órát kapott. Jesszusom, teljesen tehetetlen vagyok. A rajzból kinőttem, a kis csecse-becse csinálásból is. Valami hasznosat, vagy valamit kell neki vennem. neeeem tuuuuuudoooom teljesen ideges vagyok. Már egy órája..sőt lehet már 2 órája barangolok itt. Bevallom őszintén itt még nem voltam. Egy barátnőm javasolta ezt a helyet, mert ő itt vette meg az anyukájának és a barátjának a szülinapi ajándékát, és örültek neki. Sőt. Hát, ezért megpróbálom most én is. Úgy volt elkísér, de valami közbejött neki. valaki segíítseeeeeeeen. elvesztem. Teljesen magam alatt vagyok. Elővettem a telefonom, twitteren segítséget kértem. Hát az ott leírtak alapján se lettem okosabb. Utolsó reményként még egyszer nekivágtam, hátha most találok valamit.
jó feladom . – jelentettem ki, és akkor végre megtaláltam. Gravírozás. Ez tök jó lesz. Ilyenje még úgy sincsen. wáááá megmenekültem. Belevetettem magam az üzletbe. Azt mondták egy óra múlva jöjjek vissza és megcsinálják a képet, amit majd bele gravíroznak az üvegkockába. Kértem hozzá feliratot, azt mondták nem probléma. Tehát összegezve, válltól felfele kép középen, és alatta a „szeretlek” felirat. uh, ez tökéletes lesz! Nagyon boldog vagyok, végre megtaláltam a tökéletes ajándékot. És evvel az egy szóval mindent elmondok neki.
Nem bírtam várni, egyből a mosdóba mentem, hogy rendbe szedjem magam. Még jó, hogy mostam hajat tegnap este, így szerencsére kiengedve van. Minden szuper. A mosdóban a falhoz közelebbi tükörhöz sétáltam. Nem érdekel ki néz, vagy ki mit gondol, elővettem a fésűm, kifésültem a hosszú hajamat, majd kis pirosítót raktam az arcomra. Nem mintha az számítana ez most, de ne végezzünk félmunkát. Szempilla spirált is használtam. Ki akartam húzni a szememet, de a szemceruzámat sehol nem találom. mi a fene? Pedig emlékszem, hogy ezt is elraktam.
Mellettem egy szőke hajú, talán nálam pár évvel idősebb lány kezet most, és szájfényt ken magára.
- Szia, ne haragudj. Sehol nem találom a szemceruzámat. Nincs véletlenül nálad egy gyors használatra egy? Meghálálom! - mosolyogva kérdeztem. legyen nála, legyen nála, legyen nála.